Pitypangból fonhatnak koszorút, szedhetik csokorba, s mikor elvirágzik örömmel fújhatják el kis ejtőernyős magjait. Lehet belőle a homokozóban levest főzni, aprítani, szárítgatni, s a felnőtteknek kóstolót vinni. Ami még nagyon szerencsés a pitypangban, hogy egyáltalán nem mérgező növény, sőt! 

 

Koszorú, koszorú 

A pitypang koszorú fonása nagyon egyszerű. Szedjetek le sok-sok virágot, jó hosszú szárral, majd három virág szárát fonjátok be, s szépen haladva, mindig adagoljatok hozzá, egy-egy virágot. Kis türelemmel, s odafigyeléssel hamar elkészül a koszorú. Ha találtok más virágot is a kertben, akkor érdemes azzal színesíteni a koszorút.

 

 

 

Nyaklánc 

 

A pitypang szára üreges, s pont emiatt lehet olyan jól felhasználni. S mivel könnyen hajlítható, ezért egyszerűen lehet kezelni is. Gyűjtsetek sok, sok pitypangot, majd csak a szárát használjátok fel. Vágjátok fel apró – kb. 8 cm-es darabokra, s ezeket önmagukba visszafordítva kis karikákat alakítsatok ki. A karikákat pedig szépen sorba fűzzétek egymásba. Máris kész a tavaszi pitypang nyaklánc.

 

 

Friss tavaszi salátába 

A bátrabbaknak pedig ajánlom, hogy tiszta helyen szedett pitypang leveleket tegyenek bele a zöld salátába. Íze ilyenkor még nem annyira keserű, szinte észre sem lehet venni, hogy megbúvik a jégsaláta vagy a madársaláta között.

 

 

Tudtad? 

A pitypang minden része ehető! 

Hatásai: 
– tisztítja az emésztőrendszert, főleg a májat , a keserű anyag tartalma miatt – leveléből teát is készíthetsz, vagy frissen eszed meg
– epekő ellen kiváló – a kisebb köveket oldja – bár ezzel azért óvatosan – ha komolyabb a baj, akkor csak orvosi felügyelet mellett használjuk
– gyökere – kiváló a cukorbetegeknek- ezt főleg teaként alkalmazható

Pitypang méz: 
2 marék pitypang 
1 kg cukor 
1 citrom leve 
1 liter víz 

A pitypang virágokat lemossuk, majd feltesszük főzni a vízben, mikor forrt, le kell zárni, s egy éjszakán át pihenni hagyni.
Másnap a cukorral és a citrommal bekeverjük, újra melegítjük, hogy elolvadjon a cukor.