“A szauna olyan helyiség vagy külön kis faház, amelyet felfűtenek, hogy benne emberek izzadhassanak kikapcsolódás céljából.” – olvastam nemrég egy meghatározást, nos, aki még soha nem hallott a szaunázásról, akkor annak ez a mondat egy cseppet sem fog kedvet csinálni hozzá. Pedig a szaunázás a téli időszak egyik legfontosabb méregtelenítő, immunerősítő, egészségvédő tevékenysége. 
Ősi hagyomány
Az északi népek már több száz éve ismerték a szaunázást, nemcsak melegedni jártak ide telente, hanem sokszor ételszárításra is alkalmazták, az orvosok itt gyógyítottak, sőt olyan is volt, hogy szülést is itt vezettek le. A szaunázás társadalmi esemény volt, sőt kiemelkedő, megtisztelő tevékenység, hogy ha itt lehetett valaki. Finnországban még mindig hatalmas becsben van a szaunázás, egy-egy tárgyalás, családi esemény szinte elképzelhetetlen szaunázás nélkül.
 

Szauna a XVI. században

Szaunázás szabályai 
Szaunázni bármelyik uszodában tudunk, vagy sokan otthon a saját szaunájukban hódolnak e szokásnak. 
Ahhoz viszont, hogy a megfelelő hatást elérjük fontos betartani egy- két szabályt. 
Ma már megkülönböztetnek 
– bio szaunát : ez általában 70-80 fokos szauna, ezt főleg a szív és érrendszeri betegségben szenvedőknek ajánlják 
– hagyományos szauna – 90-100 fokos: ez a klasszikus szauna, ahol érdemes többször 5-10 percet eltölteni, hogy a méregtelenítés valóban elinduljon. 
Hogyan méregtelenít? 
Természetesen az izzadás útján. S, ahhoz hogy még jobban izzadjunk, fontos rásegítenünk egy kicsit. 
Különböző bőrdörzsölő kefék, súrolók segítik az izzadást. 
Fontos szabály! – ha ilyet használunk, mindig alulról fölfele dörzsöljük le testünket, azaz mindig a perifériáktól induljunk el, tehát a bokától felfelé, a csuklótól a szív fele. Az irány mindig a szív fele legyen! 
Soha ne erősen! -azaz ne erősen dörzsöljük le a bőrünket, hanem inkább körkörös mozdulatokkal haladjunk. Így beindítjuk egy kicsit a nyirokutak felfrissítését, de a bőrünket is felfrissíthetjük ezzel. 
Folyadék nélkül soha
Szaunázás előtt érdemes inni, de soha ne alkoholt, s miután befejeztük, utána igyunk sok folyadékot. Közben soha! 
Teli hassal és éhesen sem szabad a szaunát használni, mert ahelyett, hogy jót tennénk magunknak, inkább ártani fogunk. 
Mire jó? 
Amellett, hogy méregtelenít rengeteg betegség gyógyításában is segít a szaunázás. 
– idegesség, stresszes állapotoknál előnyös, mert relaxáció hatása miatt csak nyugtatni tudja a szervezetet
– nátha és egyéb megfázás esetén is hatásos, de soha ne akkor, mikor már nagyon benne vagyunk a betegségben. – s lázasan soha nem menjünk szaunába !
– reumás fájdalmak esetén ajánlott
– alvásproblémákkal küzdőknek – ilyenkor érdemes többször bemenni, utána erősen lehűteni magunkat. 
Szaunázás menete 
Ahány szauna, annyi szokás mondhatnám itt is. 
Ami viszont fontos, hogy szaunázás előtt: ne együnk, viszont igyunk sok folyadékot, s ne igyunk alkoholt. 
Érdemes előtte lezuhanyozni is akár. 
Az első bemenet, ha bírjuk lehet akár 10-15 perc is, utána mindig zuhanyozzunk le hideg vízzel, vagy ha van dézsánk, akkor abban merítkezzünk meg. Aki nem bírja a teljesen hideg vizet, annak érdemes kicsit langyosabbal kezdeni, majd folyamatosan hűteni a vizet. 
A pihenés a szaunázások között nagyon fontosak. Ilyenkor megnyugszik a szív. 
Kétszer, háromszor érdemes bemenni a szaunába, s a pihenéseket utána mindig tartsuk be. 
Fontos, hogy a szaunázás öröm legyen, a pihenésünk része, ahol elfelejtünk minden gondot, ahol csak magunkra figyelhetünk! 
tipp: gyerekekkel is érdemes szaunába menni, de itt a hőfok soha ne legyen 50 foknál több! 
– érdemes mindenféle illóolajokat használni, akár meghűlésre, akár ellazításra.