Sokunk számára a karácsony sokszor egy-egy illathoz kötődik, az illathoz pedig egy-egy érzés, emlék. Olyan ősi illatok, fűszerek ezek, amelyeket az emberiség már több évezrede használ, amelyeket számos irodalmi műben megtalálunk. Ezeket igyekeztem összeszedni, persze a teljesség igénye nélkül.

Betlehemi királyok és a tömjén
A három király versét újra olvasva, most vettem csak észre, hogy nem is három ajándékot visznek a most megszületett kis Jézusnak. “Hoztunk aranyat hat marékkal, tömjént egész vasfazékkal.” – írja József Attila, igaz a hat marék stimmel, de ez akkor is csak kétféle ajándék. A másik ajándék a tömjén, amely már abban az időben is nagyon fontos gyógynövény volt.
A tömjénfa kérgéből nyerik ki a tömjént, amely nem más, mint a fa kérgéből kifolyó egyfajta gyanta. Amikor bemetszik a fát, a kicsorduló tömjén a nap hatására megkeményedik, s ezt használták fel, már az ókorban is. Elsősorban füstölőként jelenik meg a templomokban, de emellett gyógyító hatása van. Már az ókorban tudták, hogy a tömjén milyen fontos fertőtlenítő, sebgyógyító, feszültség és görcsoldó. Bőrfiatalító hatására szintén hamar rájöttek, s az ókori Egyiptomban  arcpakolást készítettek belőle, ma pedig számos kórházban használják illóolaját feszültségoldásra. A magyar népi hiedelemvilágban a tömjén rontáselhárító.


Mirha
Igaz József Attila nem említi, de mirhát is vittek a királyok Betlehembe. A mirha legalább olyan fontosságú növény volt az ókorban, mint a tömjén. Tövises fa kérgéből nyerték ki, szintén gyanta formájában, s ebből vonták ki az illóolaját.
A szó arab eredetű, amely keserűt jelent.Az ókorban nagyon nagy kincs volt a mirha, talán az egyik legdrágább árucikk.
A mirháról kevesen tudják, hogy gyulladáscsökkentő, fertőzésgátló, gombaölő hatású. Ezenkívül stimulálja az immunrendszert, erősíti a lábadozókat, nyugtató hatása is van, ezenkívűl köptető és a hörghurut és köhögés enyhítője. Nagyon sokoldalú növény ez, amelynek gyógyító tulajdonságát  már az ókori római katonák is ismerték, ezért tartottak mindig maguknál mirhaolajat, főleg a sebek kezelésére használták. Érdekesség, hogy Jézusnak a kereszten mirhás bort akartak adni a  katonák, hogy enyhítse fájdalmát.

Elmaradhatatlan fenyő
A karácsonyi hangulat fő felelőse napjainkban a fenyő. S itt nemcsak a karácsonyfára gondolok, hanem a hozzátartozó fenyőillatról, fenyő illóolajról. Igaz a szobában felállított fának már nagyon ritkán érezzük az illatát, de ha szeretnénk az ünnepi hangulatot emelni, akkor érdemes egy-egy csepp fenyő illóolajat csepegtetni a párologtatóba. S amellett, hogy kellemes illat lesz, a fenyő még gyógyít is: bármilyen légzőszervi probléma kezelésére alkalmas. Felszabadítja a letapadt nyálkát, tisztítja a melléküregeket, ezáltal könnyíti a légzést, csillapítja a köhögést. Illata pedig frissítő hatású, s kiváló szellemi kimerültség esetén is.

Boldog Karácsonyt kívánok!

·