Aki már látott élőben, vagy csak képen óriási levendula mezőket, annak nem kell bemutatnom, azt az érzést, hogy miért is kell a levendula. Mert levendula egyszerűen kell és csak. Mert a levendula olyan tündéri, mesebeli, légies, s emellett nagyon -nagyon jótékony és hasznos.
Ólevendula
Még nagyanyáink idejében volt nagyon-nagyon fontos a levendula, szinte mindegyik szekrényben ott volt egy kis zacskó belőle, s innentől kezdve mindegyik nagyi illata olyan mesebeli lett. Aztán valahogy eltűnt… pedig a levendula továbbra is évről -évre virágzott, lilán és illatosan. Anno a tihanyi félszigeten olyan nagy hagyománya volt a levendulának, hogy az ott termett levendula a világ nagy piacain fontos szerepet töltött be. A tihanyi levendula minőségileg egyáltalán nem maradt el a provance-i társaitól. Mára már az ó levendula ültetvényből sajnos csak nyomokban találunk meg egy-egy tövet, s a mostani tihanyi levendulás már a későbbi kort dicséri, amikor valamikor az ötvenes években újra ültették.
Újkori levendula
S míg a francia, vagy az angol levendula ültetvények gyönyörűen virágoztak, addigra hazánkban is új értelmet kapott ez a kis növény. Sokan csak kedvtelésből, vagy egyszerűen mert szép ültettek levendulákat. Így voltam én is vele, mikor hirtelen felindulásból férjemmel tele ültettünk egy domboldalt, majd a szomszédunk folytatta, s utána még más szomszéd is. Ilyenkor a legszebb, nyár elején és virágzik. Olyan jó a virágok közt üldögélni, s csak nézni, ahogy a lepkék számtalan faja és a méhecskék és egyéb rovarok boldogan járnak virágról virágra. Lilasága mindent betölt. Lilasága nyugtat.
Nyugtató léleknek és szellemnek
S itt a titok nyitja kérem. Mert a levendula legfőbb hatékonysága, hogy nyugtat. Akinek szomorúsága van, aki melankólikus, annak levendula teát kell innia, vagy egyszerűen merüljön el a levendula adta csodálatos kézműveskedésbe. Készítsen koszorút, buzogányt, csokrot, varrjon kis táskákat és töltse tele.
A levendula emellett még számtalan dologra hasznos. Illóolajos növényről van szó, amelynek hatóanyaga nemcsak a molylepkéket űzi el, hanem nagyon jó fertőtlenítő hatású, fejfájásra is kiváló az olaja. Párcsepp elég a bedörzsöléshez. Reuma és csúz ellen a fürdővízbe kell cseppenteni belőle. Kiváló még az epe és máj problémákra, felfúvódásra.
Köszi hogy ott lehettem és és megtanítottál ilyen szépséges dolgokat készíteni!!